2012. május 9. (szerda) 17:09
Dózsa: kalandok - a Hunyadiak korában

Dunaújvárosi diákok is sikerrel pályáztak a Bethlen Gábor Alapítvány kiírására: a Dózsa iskola hetedikes diákjai a közelmúltban tölthettek néhány felejthetetlen napot a Délvidéken a Határtalanul! című program keretében. Visszanéző a DO-n. 
2012. május 7. (hétfő) 19:12
Hétlövet: újra él a legenda

"Márpedig felesleges izgulniuk: bármit tesznek is most már, a hely nyitva... én speciel öt után már kikértem az első kisüveges Coca-Colát, a Spigi nem sokkal hét után, dokumentáltan felhajtja az első kávét az új helyen, ezt már visszacsinálni nem lehet..." Gourmand, újratöltve. 
2012. május 3. (csütörtök) 18:09
Hétlövet: egy könnyű nap éjszakája

"... közel két napot töltünk együtt. És kábé semmi mást nem szeretnék most, csak megosztani veletek azt az örvendetes megállapítást, mint hogy az elmúlt harmincegynéhány évben nem változott köztünk semmi. És, ha jól meggondolom, ennél kevés fontosabb dolog létezik az életben." 
2012. május 1. (kedd) 09:42
"Volt egyszer egy Vidám Park" – premier

A pompa és a pusztulás, a van és a nincs képei, éles és kegyetlen kontrasztban: május 1-jére időzítette a Volt egyszer egy Vidám Park – Dunaújvárosban is című filmetűd bemutatóját Bernáth Zsolt és Szentkuti Tamás. Lehet sírni - és kötelező darab!

2012. április 25. (szerda) 12:27
ICA-D: kreatív történelem

A Kreatív kísérletek alkotóműhely sorrendben hetedik foglalkozását Rohonczi ROHO István képzőművész, a Széchenyi tanára vezeti. A történelmi tények és ideológiák viszonyát elemzik a résztvevőkkel ma délután a Kortárs Művészeti Intézetben. Az alapmű Csákány István "tablója" lesz. 
2012. április 24. (kedd) 16:37
Kamara: város- és gyártörténet - egyben

Rendhagyó kötetbemutatóra várja a vendégeket OMBKE Dunaújvárosi Szervezete a Vállalkozók Házában csütörtökön: Miskolczi Miklós új kötete a vasgyár alapító vezére, Borovszky Ambrus születésének 100. évfordulójára látott napvilágot. "A Boró" – titkok és tények. 
2012. április 17. (kedd) 08:58
Múzeum: előadás és webleltár

Elmaradt előadást pótolnak csütörtökön az Intercisa Múzeumban: a néphagyomány mágikus gyógymódjairól a Charon ladikján című sorozat keretében várják az érdeklődőket. Még egy jó hír: a látványtár után publikus az intézmény új weblapja is! Hadd lássa mindenki! 
2012. április 10. (kedd) 18:33
ICA-D: kreatív alkotmányozás

A kép és a szöveg közös "üzenetére" fókuszálhatnak a Kortárs Művészeti Intézet következő, szerdai foglalkozásának résztvevői: a Kreatív kísérletek című sorozat ötödik rendezvényén Kiss Éva porcelántervező, újságíró értő irányításával vehetnek részt a fiatal kreatívok. Alapvetések a DO-n. 
2012. április 5. (csütörtök) 17:16
Intercisa Múzeum: vár a látványtár!

Ünnepélyes keretek között ért véget az Intercisa Múzeum nagyszabású felújítási programja: a napokban adták át "A kőkortól a legújabbkorig" látványtárat – és sikeres fejlesztést eredményes diákpályázattal koronázta az intézmény! 
2012. április 5. (csütörtök) 10:09
Hétlövet: könyvvel könnyebb, ugyebár

"...ezúttal csak igen vázlatosan ejtünk szót két könyv tartalmáról – az egyikben ugyanis, az első oldalon találtam egy bejegyzést, egy ajánlást, 1973-ból, április 9-én kelt, és ez a pár szó alaposan megváltoztatott mindent." Delfinlovaglás Bodával. 
2012. március 29. (csütörtök) 17:15
Intercisa Múzeum: irány a látványtár!

Befejeződött a nagyszabású felújítási program, pénteken ünnepélyes keretek között is megnyílik az Intercisa Múzeum "A kőkortól a legújabbkorig" látványtára: a fejlesztést sikeres diákpályázattal körítette az intézmény - erről is szólunk a hajtás után. 
2012. március 27. (kedd) 17:33
Összekötni a múltat a jövővel

Száz éve, 1912-ben született Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatója, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi szervezetének első, alapító elnöke. (x) 