2012. május 20. (vasárnap) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

2012. február 21. (kedd) 22:49

Vízilabda: előny a BVSC-nél

Nem játszott jól, így sajnos megérdemelt, 12-9 arányú vereséget szenvedett a DF-Mex Motors női vízilabda csapata a bajnoki elődöntő első találkozóján a BVSC gárdájától a sportuszodában ma este. Fájó vereség, de búsulni nem szabad, hiszen hamarosan nyakunkon a folytatás - lehet javítani.
DF-MM – BVSC
9-12 (1-2, 2-3, 4-3, 2-4)
DF-MM: Kasó, Menczinger, Szűcs 3, Brávik 2, Huszka, Poszkoli 1, Horváth B. Csere: Ács 1, Polák 1, Gurisatti 1, Berta, Kovács, Zsámbok. Vezetőedző: Mihók Attila.

Hazai környezetben, a BVSC gárdája ellen kezdte meg a bajnoki elődöntő három nyert mérkőzésig tartó csatározásait ma este a DF-MM női vízilabda csapata, mely természetesen a siker reményében várta a sorozat első felvonását.
A mieink nem is kezdték rosszul a mérkőzést, hiszen Szűcs ötméteresével korán előnyt szereztek, ám a folytatás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a hazaiak elképzelték. A vendégek hamar egalizáltak, s az első negyed hajrájában már a vezetést is átvették, s hogy még rosszabb legyen a főiskolás drukkerhad kedve, arról a második gólját szerző Kisteleki Hanna gondoskodott a második negyed első percében (1-3). Együttesünk persze igyekezett visszajönni a meccsbe, ám minden góljára azonnal válaszolni tudott a fővárosi egylet sőt, ahogy az első játékrész, úgy a második hajrájában is hozzátett még egyet a Petrovics-alakulat, mely kétfás előnnyel vonulhatott a nagyszünetre (3-5).
A térfélcserét követően már hárommal is meglépett vetélytársunk, mely sokkal pontosabban játszott ebben az időszakban, mint a házigazdák, ám a mieink is hatalmasat küzdöttek, s Brávik kettős, valamint Szűcs és Polák egy-egy találatával vége utolérték ellenfelüket (7-7). A negyed hajrája azonban ismét a vendégeké volt, akik Tóth Ildikó vezérletével újból átvették a vezetést, majd a záró etap elején ismét meglógtak három találattal, még nehezebb helyzetbe hozva ezzel csapatunkat (7-10). Főiskolásaink küzdöttek becsülettel, ám játékukba sajnos sok hiba csúszott a folytatásban is, így a BVSC taktikus játékkal megőrizte előnyét, s 9-12-es sikerének köszönhetően megszerezte a vezetést a három nyert meccsig tartó párharcban.
A mai vereségből persze lehet és kell is okulni, ám a búslakodásra nincs idő, ki kell javítani a hibákat, s csütörtökön – ezúttal már a fővárosban – már azért ugorhatnak medencébe Poszkoliék, hogy kiegyenlítsék az állást. Mást nagyon el sem merünk képzelni.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Iváncsa központjában családi ház...

Iváncsa központjában családi ház...(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. tovább

Összes hirdetés: 2308 db

Apró

Könyvelés, adminisztráció

Szolgáltatás | Kínál

Könyvelés, adminisztráció

Összes hirdetés: 109 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar
Ildidekor
Design, dekoráció

Összes cég: 982 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum
DO mobil változatrssTwitterFacebookGoogle+

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.