2012. május 20. (vasárnap) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

2012. február 22. (szerda) 10:04

Kosárlabda: hazai meccs következik

Újabb mérkőzést játszik a Fejér megyei bajnokságban a Dunaújvárosi Főiskola DSE kosárlabda csapata, mely a nagy rivális Konstruktor gárdáját látja vendégül ma délután fél hattól a Campus Arénában. A csapat szeretettel várja a sportág régi és új szerelmeseit a rangadóra - szurkoljon mindenki!

nagyítás
Tizenhárom lejátszott mérkőzést követően kilenc győzelemmel, valamint négy vereséggel áll a bajnoki tabella ötödik helyén a Dunaújvárosi Főiskola DSE kosárlabda csapata, mely ma újabb lépést tehet meg azért, hogy feljebb kapaszkodjon a táblázaton. Együttesünk hazai környezetben látja ugyanis vendégül a Konstruktor gárdáját, mely jelenleg négy helyezéssel a főiskolások mögött áll a bajnoki táblázaton, vagyis minden esély adott arra, hogy tovább gyarapítsa győzelmei számát a dunaújvárosi alakulat.
Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen a mai vendégcsapat több borsot is tört már a mieink orra alá a múltban: a tavalyi szezonban éppen ők vitték el a bronzérmet együttesünk elől, ráadásul a két gárda őszi találkozóját is megnyerték 58-47-re. Van tehát miért visszavágnia a főiskolásoknak, akik nagyon készülnek a várhatóan izgalmas és nagy csatát ígérő találkozóra, melyen természetesen az a céljuk, hogy sikerrel örvendeztessék meg az értük szurkolókat. A mieink számára rendkívül fontos mérkőzés fél hatkor kezdődik a Campus Arénában, a belépés ingyenes, s a csapat, valamint vezetői is sok szeretettel várják szurkolóikat a Konstruktor elleni találkozóra, árulta el érdeklődésünkre Nagy Roland edző.

A DF DSE együttese: Timár Zoltán, Szlanyinka Róbert, Kovács Roland, Major Ádám, Péti Ákos, Zétényi Gábor, Boda Gábor, Papp András, Venekei Tamás, Gacsályi Gábor, Nagy Roland. Edző: Nagy Roland.

 

(A DO a Dunaújvárosi Főiskola DSE médiatámogatójaként veszi ki részét az együttesre váró meccs népszerűsítéséből!)

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Iváncsa központjában családi ház...

Iváncsa központjában családi ház...(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. tovább

Összes hirdetés: 2308 db

Apró

Könyvelés, adminisztráció

Szolgáltatás | Kínál

Könyvelés, adminisztráció

Összes hirdetés: 109 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar
Ildidekor
Design, dekoráció

Összes cég: 982 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum
DO mobil változatrssTwitterFacebookGoogle+

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.