Dab.Docler – EHC Liwest Linz
11-2 (1-0, 5-0, 5-2)
Dab.Docler: Kiss T., Erdélyi (1), Lencsés, Hegyi Á. Z. 1 (1), Papp V., Kiss Á. 2, Jobb, Kiss D. (1), Szappanos 2, Gröschl, Pavuk (2), Tőkési, Nagy R., Szabados 1, Strenk 1 (2), Dancsfalvi 1 (3), Ványi (1), Mestyán 1 (1), Virág 1 (2), Jonkl (1), Papp Cs 1 (1). Vezetőedző: Stephan Lundh.

Tempóelőny, osztálykülönbség
A Nationalliga utolsó helyén álló Linz ellen lépett ma pályára a Dab.Docler jégkorong csapata, mely felforgatott összeállításban (az első két sor ma nem kapott játékidőt) is a biztos siker reményében várta a mérkőzést.
Késve, de nyílt a gólzsákAhogy várható volt, Acélbikáink azonnal a kapuja elé szorították az osztrák fiatalokat, s a 3. perc derekán Virág góljával meg is szerezték a vezetést
(1-0). A gyors gól után természetesen azt várták a hazai drukkerek, hogy jön a többi is, ám hiába játszott már-már nyomasztó fölényben együttesünk, a befejezéseknél nem voltak elég élesek a játékosok, így az első húsz perc után hiába mutatott a lövési statisztika 24-3-as hazai fölényt, ha az eredményjelzőn továbbra is csak egy hazai gól árválkodott.
A térfélcserét követően egyszerűsített a játékán csapatunk, s ekkor szerencsére már jöttek a korábban remélt találatok is. A 24. percben Szappanos kezdte meg a gólgyártást, majd a játékrész dereka felé közeledve egy perc alatt háromszor is mattolták a vendégek hálóőrét Acélbikáink (Hegyi Ádám Zoltán, Szabados, majd Mestyán volt az "elkövető"), s egyáltalán nem volt véletlen, hogy időt kért a Linz edzője, aki mindenképpen szerette volna elkerülni a kiütéses vereséget
(5-0).
Kis hibákkal is biztosanA pauza annyiban segített is a vendégeknek, hogy hiába töltötték a második harmadból hátralévő idő nagyobbik részét a saját kapujuk előtt, egy ideig ismét el tudták kerülni az újabb gólokat. A játékrész hajrájában azonban Jonkl szép passzából Szappanos szerezte meg második találatát, így a záró felvonás előtt már csak a hazai siker aránya lehetett kérdéses
(6-0). Túl sok izgalom nem is maradt a záró húsz percre, főleg úgy nem, hogy Strenk és Kiss Ákos góljai után már nyolc góllal álltak jobban Acélbikáink az ellenfélnél, s ekkor még bő negyed óra hátravolt a találkozóból
(8-0).

Ajtó, ablak, gólözön a vége
A szerény képességű, de lelkes osztrák fiatalok azonban nem adták fel a szépítés reményét, s erőfeszítéseiket a 46. percben siker is koronázta egy kontra végén
(8-1). Erre ugyan Dancsfalvi hamar válaszolt, de az ellenfél egy újabb lefordulással megint meglepte a kissé elkényelmesedő Acélbikákat, akik a hajrára azért ismét összekapták magukat, s Kiss Ákos és Papp Csaba találataival kialakították a megérdemelt,
11-2 arányú végeredményt.
A győzelem volt a lényegA mérkőzést követően visszafogott örömmel értékelt együttesünk másodedzője Szilassy Zoltán, aki szerint akadtak azért hibák a játékban, de ezúttal a siker megszerzése volt az elsődleges feladata a gárdának.
- A három pont begyűjtése volt a lényeg, s ezt biztosan teljesítettük is. A mérkőzés elején kissé nehezen találtuk meg a hálóhoz vezető utat, ám ahogy egyszerűsítettünk a játékunkon, egyből beindult a gólgyártás. A célunk az volt a mai mérkőzésen, hogy olyan szemléletben játsszunk, amiben holnap nekivágunk a MOL Liga döntőjének, ebből helyenként sikerült is megvalósítani pár dolgot, de akadt olyan időszaka is a találkozónak, amikor nem.
Nincsenek hozzászólások