2012. január 11. (szerda) 20:57
Magabiztos, már-már fölényes győzelmet aratott a MAFC otthonában lejátszott kupameccsen a Dunaferr SE röplabda csapata. Együttesünk 3-0 arányban ütötte ki vetélytársát, s nagy lépést tett a legjobb négy közé jutás felé.
MAFC – Dunaferr SE
0-3 (-19, -21, -19)
Dunaferr SE: Tóth A., Dávid, Lukács, Pádár, Hatvany A., Szabó. Csere: Pápai (liberó), Blázsovics, Gebhardt N. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Nem várt könnyű mérkőzés a Dunaferr SE röplabda csapatára, mely ma este fél héttől a MAFC otthonában vendégeskedett a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán. Együttesünk meglehetősen kalandos úton tudott csak eljutni a fővárosba, ugyanis a szűkös anyagi lehetőségek miatt két személygépkocsival indult útnak a csapat, mely így mindössze kilenc játékossal tudott kiállni a MAFC ellenében.
Ez szerencsére nem látszott a mieink teljesítményén, hiszen a piros-fehérek nagyon jó teljesítményt nyújtva, 3-0 arányban legyőzték ellenfelüket, így kedvező helyzetből várhatják a visszavágót. A mérkőzés után Tomanóczy Tibor vezetőedző számolt be a történésekről, kiemelve azt, hogy igazi csapatként sikerült biztosan legyőzniük a házigazdákat.
- Kevés játékossal tudtunk nekivágni a meccsnek, ám nagyon taktikus és jó teljesítményt nyújtottunk szinte végig. A csapat tagjai betartották a megbeszélt taktikai utasításokat, s bár a második szett végén és a harmadik derekán – talán az addig összeszedett nagy előny miatt – volt egy kisebb hullámvölgy a játékunkban, amikor kellett rendeztük a sorokat, s minden játék hajráját biztosan meg tudtuk nyerni. Igai csapatmunka volt ez, a játék minden elemében jó teljesítményt nyújtottunk, s ezért nagyon büszke vagyok a csapatra, mely ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.
1. | 2012-01-12 08:44:34 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálunk, így tovább!