2012. május 20. (vasárnap) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Városháza

2011. december 15. (csütörtök) 18:13

Több évtized az egészségügyért

Érdekes egybeesés, két szülész-nőgyógyász főorvos, dr. Bazsa Sándor és dr. Baráth Károly vehette át a "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat: a ceremóniát az évzáró közgyűlés elején adták át a Városházán.
Kitüntetett pillanat
Kitüntetett pillanat
Ünnepi eseménnyel, a "Dunaújváros Egészségügyéért" Díj ünnepélyes átadási ceremóniájával kezdődött az esztendő utolsó közgyűlése a Városházán ma délelőtt. A közgyűlés idén októberben döntött a díj alapításáról, a döntéshozói szándék szerint az elismerés a  város egészségügyi intézményeiben dolgozó, vagy Dunaújvárosban magángyakorlat keretében egészségügyi feladatokat ellátó orvosoknak, illetve közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkezőknek, valamint dunaújvárosi egészségügyben dolgozó kollektíváknak adományozható.
A rendelet értelmében a díjat évente adják ki – az elismerést egy évben legfeljebb három személynek és/kollektívának lehet odaítélni. A közgyűlés novemberi döntése értelmében a "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat dr. Bazsa Sándor osztályvezető főorvos, valamint dr. Baráth Károly szülész-nőgyógyász főorvos vehette át a mai délelőtti közgyűlés keretében rendezett ünnepségen Cserna Gábor polgármestertől. (A díjhoz rendelt méltatásokat az ilyes elismerések gyakorlatához hasonlóan alkalmi mellékletünkben találják böngészőink.)
Közös célok, közös pályák
Közös célok, közös pályák
A díjátadót követő pezsgős koccintáson Lőrinczi Konrád, az önkormányzat szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottságának elnöke méltatta a díjazottak több évtizedes áldozatos munkáját, amit a város egészségügyéért végeztek. A bizottsági vezető laudációjában kiemelte: a díjjal jelképesen elismerték mindazok munkáját az egészségügy területén, akik önzetlenül segítenek a városlakók gyógyításában, egészségvédelmében.

Kapcsolódó melléklet:
Dunaújváros Egészségügyéért – 2011.

Kapcsolódó link:
Dunaújváros hivatalos honlapja


Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2011-12-16 09:27:18 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nagy érdeklődéssel várom a közgyülésről szóló tájékoztatót, főleg a Hum Jani akciójának fotóit !!!
Ugye vannak ?! 2 válasz

2. | 2011-12-16 10:29:54 Link Válasz K.Ferdy (nem regisztrált felhasználó) Hölgyeim és Uraim!Ennek a két remek embernek kívánnék további nagyon jó erőt és egészséget valamint azt,hogy sokan az ő példájukon váljanak izzíg vérig elhívatott szakemberekké.Mégegyszer gratulálok és minden elismerésem!

3. | 2011-12-16 11:30:26 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-12-16 09:27:18 Szóval te ,kedves fórumozó társam,valóban a témához szóltál hozzá.Neked és a te hozzád hasonlóknak mondanám,hogy a jó "poén"helye talán nem itt lenne.Legközelebb pedig menj el te is az ilyen közgyűlésre,és akkor nem itt lenne a helyed.Már bocs....

4. | 2011-12-16 11:36:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-12-16 09:27:18 Ha Hum Jancsi ilyen jó haverod,akkor egy jó kávé,üdítő vagy sör mellett,biztos meg is mutatja neked.De nem itt.Mit gondolsz?

5. | 2011-12-16 12:29:21 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ez vicc! Bazsa díjat kap?! Inkább perecet a kezére!!!

6. | 2011-12-16 18:15:51 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Akkor Fidesz?

7. | 2011-12-16 18:45:05 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok Dr Baráth Károlynak! Műveltsége és tudása öregbíti városunk hírét, ha megérdemli (mármint a város). Erős vár!!!

8. | 2011-12-17 00:01:24 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Bazsa ????hogy röhöghet a markába.

9. | 2011-12-17 16:25:05 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Hát ez nevetséges! Pont azok kapták, akik a legkevésbé érdemlik meg. :(((

10. | 2011-12-17 19:59:27 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) bazsa?? Hihetetlen!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Iváncsa központjában családi ház...

Iváncsa központjában családi ház...(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. tovább

Összes hirdetés: 2308 db

Apró

Könyvelés, adminisztráció

Szolgáltatás | Kínál

Könyvelés, adminisztráció

Összes hirdetés: 109 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar
Ildidekor
Design, dekoráció

Összes cég: 982 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum
DO mobil változatrssTwitterFacebookGoogle+

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.