2011. június 26. (vasárnap) 17:32
Munkaerőpiac: lassan, de biztosan

Keress, találj - katt a képre a DO-gyűjteményért!
Lassú javulás jellemzi a megye munkaerőpiaci helyzetét, derül ki Jankóé Szépe Mónika, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szakreferense honlapunknak küldött friss, a májusi eredményeken alapuló jelentéséből.
Itt nő, ott csökken
Lássuk a részleteket, azzal a kiegészítéssel, hogy amint azt már megszokhatták, összeállításunk végén mellékletként közöljük a teljes összeállítást. Az egyik vizsgált alapadat szerint májusban Fejér megyében 6,2 százalékkal kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván az áprilisinál: Fejér megyében 22 ezer 654 fő volt az álláskeresők száma. Az előző évi összehasonlításhoz képest is javult a mutató: az előző év azonos időszakához képest Fejér megyében 1774 fővel, egészen pontosan 7,3 százalékponttal csökkent az álláskeresők száma.
Figyelmeztető lehet azonban, hogy bár régiós szinten a pályakezdők száma is csökkent (egy hónap alatt 13,9 százalékponttal – 588 fővel –, az egy évvel korábbinál 7,9 százalékkal, azaz 314 fővel), a legtöbb pályakezdőt (egészen pontosan 1735 főt) Fejér megyében tartották nyilván.

Fontos pillérek: ingatag vagy biztos?
Kedvezően alakult a regisztrált álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya: áprilishoz képest Fejér megyében 0,8 százalékponttal 12 százalékra csökkent a mutató értéke. Az előző év azonos időszakához viszonyítva Fejér megyében 0,6 százalékpontos volt a csökkenés mértéke az összegzés szerint.
Szintén két kedvező fejlemény – és itt már helyi vonatkozást is említhetünk –, hogy egyrészt az áprilisihoz viszonyítva a megye valamennyi térségében csökkent az álláskeresők száma, másfelől a csökkenés mértéke éppen Dunaújváros körzetében volt a legnagyobb: elérte a 8,4 százalékot.
Körzeti adatok
A kirendeltségek főbb adatainak alakulása nyomán megállapítható, hogy városunkban és körzetében májusban az álláskeresők száma 4511 fő volt. A már említett örvendetes csökkenés mellett megállapítható, hogy az álláskeresők között még mindig igen magas, 9,7 százalékos a pályakezdők aránya. Igaz, e téren is kedvező a trend a felmérés szerint: a pályakezdők száma 436 fő, az előző havinál 13 százalékponttal kevesebb.

Tények és trendek (a képek illusztrációk)
Egy riasztó adat mégis akad a felmérésben: az egy éven túl folyamatosan nyilvántartott álláskeresők aránya 30,1 százalékos – az előző havinál 1,5 százalékponttal magasabb. Lássuk a munkaerőpiaci lehetőségeket is, sajnos e téren sem túl rózsás a helyezet: a tárgyhónap végén az összegzés szerint 333 üres álláshelyet tartott nyilván a munkaügyi központ városi kirendeltsége – az áprilisinál 19,8 százalékkal kevesebbet. Az álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya tekintetében némi javulás következett be: 11,5 százalékpontot mértek – az előző hónaphoz képest 1,1 százalékponttal mérséklődött az arányszám; ennek alapján a körzet továbbra is az ötödik helyen állt a megyében.
Kapcsolódó melléklet:
Megyei helyzetkép – 2011. május (.doc)
Kapcsolódó link:
DO-apró - állás
Dokumentumok
110626_munka-melléklet.doc (Fejér megyei helyzetkép - 2011. május (.doc))Iváncsa központjában családi ház...
(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház
ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. 
Összes hirdetés: 2308 db
Összes hirdetés: 109 db
|
ETD.hu - Energetikai Tanúsítás Dunaújváros
Egyéb szolgáltatás |
Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés |
Otthon Ingatlan- és Hiteliroda
Ingatlan |
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség |
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás |
Juhász Steel-Tech kft.
Építőipar |
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés |
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar |
Ildidekor
Design, dekoráció |
Összes cég: 982 db
1. | 2011-06-26 18:04:17 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Milyen kár, hogy azt nem teszik közzé, hogy azok, akiknek sikerült elhelyezkedniük, milyen munkakörben sikerült. Én nem nevezném munkának az utcaseprést, sövénynyírást, szemétszedést, amit közmunka keretében végeznek egyesek. EZ csak egy kényszer, hogy megkapja azt a ...segélyt. Nem kéne ezt a kategóriát besorolni sikerhez. Inkább azt kéne számolni, hogy normális, több műszakos, folyamatos, vagy délelőttös, napi 8 órás munkakörben hányan tudtak elhelyezkedni, ami rendesnek nevezhető munkakör, minimum minimálbérrel, vagy felette.... Nem hinném, hogy így is emelkedne a statisztika! Azért, ha valaki rá van szorulva, nem feltétlenül fogja elvállalni a közmunkát, főleg úgy, hogy max. a csókosok jutnak be irodára, a többi mehet az utcára szemetezni. Érdekes fordulat lenne az országban, ha a képviselőket, a gazdag beképzelt majmokat tennék mondjuk pár hónap közmunkára, szemétszedésre..stb, főleg úgy, ha még diplomával is rendelkezne, vagy okj-s képzettségekkel, egyből savanyú lenne a szőlő nekik. LÉehet elgondolkodnának, hogy mit is kéne tenni a munkaerőpiaccal. Rendben van az, hogy olyan menjen ilyenre, aki műveletlen, vagy képzettség nélküli, füstös, hajléktalan..stb. De nem hinném, hogy rendjén van egy diplomás, 3 felsőfokkal, több oklevéllel, nyelvvizsgával rendelkező kivezénylése az utcára...Nem dicsőség hangoztatni az országnak, h nőtt az állást találók száma, ha a valós koncepciót nézzük akkor inkább szégyen, hogy milyen módon..a pénz nagy úr, főleg ha kényszerből kell úgy megdolgozni érte, ami már súrolja a méltóságot egy olyan körben, akik tudnának dolgozni, de csókos haver híján csak az aljához kénytelen lesüllyedni! 2 válasz
2. | 2011-06-26 21:04:26 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-26 18:04:17 like
3. | 2011-06-27 08:56:55 Link Válasz Anya (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-26 18:04:17 Én visszautasítottam a közmunkát, ugyanis nem tudom a nyári szünetben 2,5 hónapra megoldani a gyerekeket. Ugyanis annyit nem keresek, hogy ennyi tábort ki tudjak fizetni. Tegyük hozzá épp ez miatt lettem munkanélküli!
MERT ANYA vagyok két "kolonccal" amit a munkáltatók nem tolerálnak. Az állam pedig még asszisztál is ahhoz, hogy lapátra kerüljek. 1 válasz
4. | 2011-06-27 14:23:23 Link Válasz K.Ferdy (nem regisztrált felhasználó) Egyet értek az első hozzászólóval azzal kapcsolatban,hogy az úm.csókosoké a lehetőség minden területen.De ez mindig is így volt;nem?A Kádár-huszár világba is dettó ez volt,és bele kellett törődni minden "okos"döntésbe.Na nem mintha most különb lenne a helyzet,de most létezik olyan,hogy tömegkommunikáció.A jelen posványnak a "grafikonja"legalább olvasható.
5. | 2011-06-28 07:26:58 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Anya @ 2011-06-27 08:56:55 Nekem is van egy ovis gyermekem, főiskolát végeztem, most csinálom a harmadik felsőfokút, és emellett nyelvvizsgám van, szám.tech ismeretek, meg szereztem 3 alap oklevelet,(ráadásul mind elméleti, szellemi foglalkozáshoz, még kivetni való sincs a végzettségekben, mert nem egy műkörmös végzettség...) mégsem találok munkát. Be se hívnak sehova, már pedig kb. a 300.-ik állásra beadtam a jelentkezésemet, 3 év alatt, és semmi.... Habár van gyerkőc, mégsem jönnék haza munkahelyről, mert beteg lenne. Van annak a gyereknek apja is, ő is tud itthon vigyázni rá, főleg úgy, hogy több éves munkaviszonya van. Nem kockáztatnám meg azt, hogy véletlen is megszóljanak azért, mert hiányoznék, főleg újként, ha valahova felvennének. Meg ott a nagyszülő is, mind a kettő....szívesen vigyáznának rá.
A munkaügyibe képzést nem támogatnak, mert túlképzett vagyok, elhelyezést nem tudnak biztosítani. Kérdezte a munkaügyiben a nő, hogy akarom -e a segélyt, erre visszakérdeztem, hogy ilyen végzettségekkel ki menne-e a többség cigány, hajléktalan, stílusra/külső belső jellemzőket kifogásolható emberek közé az utcára??? Hát nem megalázó? Tisztelet a kivételnek, de azt látom, a többség valóban vagy IQ ill. végzettség nélküli, műveletlen, buta, vagy nagy alkesz, bagós kategóriába sorolható. Nekem meg az se hiányzik, hogy netán egy ci..ny nőci mellé kerüljek, aki meg csak támaszkodik a seprűn, azt beszóljon nekem, mert hát ugye, az ilyeneknek még a szájuk is mocskos....Persze látok tisztességes embereket, akikkel meg lehetne együtt dolgozni, de azoknál szintén megalázó a tevékenység jellege-szemétszedés, virággondozás :( Ez is csak közmunka, nem napi 8 órás, azt lényegében nem sok ellátásra lesz jogosult (max. szolgálati időbe számít bele). Nekem sincs csókos ismerősöm, se rokonom, így mehetek a levesbe munka ügy tekintetébe, vagy végezzek emberileg megalázó munkát, más szemetét kelljen összeszedni, lapátolni..stb, és kapok egy kis pénzt, vagy nem vállalom, és szívjak... Jól megoldotta ezt a kormány. Ja, úgy persze hogy csökken a munkanélküliek száma, hogy a közmunkásokkal csillognak, pedig értelmét nem látom, valóban a végzettség nélkülieknek, hajléktalannak, létminimum alattiaknak megteszi, de egy műveltebb, végzettséggel meglévőknek nem hinném, hogy ez rendjén való. Jó lenne, ha azok akik kitalálták ezt a rendszert, pár hónapig egy véleményátformáló/bizonyítható kurzuson vennének részt, mégpedig úgy, hogy kis 50 nm-es lakásban, minden luxustól megfosztva elhelyeznék őket, márkás sampon meg egyéb felszerelés nélkül, és kimennének közmunkásként, minden tré munkát végeznének,olyan bánásmóddal, mint a többi kisembert illeti és csak azzal az összeggel gazdálkodhatnának, amit valóban megkeresnek kétkezi munkával..pár hónap után talán módosítanák a közmunka programot. Való világ helyett ilyen reality kéne, kiszavazáskor meg felvetni a kérdést, melyik játékos kerüljön rosszabb körülmények közé....Érdekes a kisebbségnek miért nincs ilyen? Dolgozz a segélyért...bameg..., több pénz illeti őket alanyi jogon, mint a magyart. 1 válasz
6. | 2011-06-28 08:02:28 Link Válasz Anya (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-28 07:26:58 A nagylányommal gyesen voltam, mert a "jó barát" főnököm azonnal lapátra tett, amikor bejelentettem, hogy jön a baba. Így a gyed-et elbuktam, és 24 ezerből éltünk plusz a férjem bére. De akkor még megvolt a 100% támogatás, vagyis a kismama képzés. Így én is lediplomáztam, a technikusi mellé jól jött. A kisebbik lányomnál ez már fel volt függesztve, így nem volt pénzem tanulni. Sikerült elhelyezkednem a gyártósor mellé, de nem foglalkoztam olyannal, hogy diploma, mert a munka kellett és az a kis pénz is elfért a családi kasszában. Az első létszámleépítésnél kidobtak, mert két hétig táppénzen voltam a gyerekkel. Én is megoldottam volna apával meg nagyival, de annyira fekélyes volt kívül belül a bárányhimlőtől, hogy kórházban volt, és mellette volt a helyem! Szóval kehes gyerek anyja nem kell.
Nekem igazából semmi bajom nincs a közmunkával, bár én sem tudnám mit kezdjek egy műveletlen olykor kezelhetetlen emberrel, de alapvetően semmi szégyellni valót nem találok az utcaseprésben. Ha a másik oldalt nézem, valahol "példát" mutatok a sok parasztnak, hogy bammeg ekkora kretén vagy, hogy még emiatt is munkahelyet kellett találni, pedig ott van tőled 2 méterre a szemét. Ugyanakkor ugyan abban a slamasztikában csücsülnék és csücsülök, hisz egy "tisztességes" munkahelyen sem tudom ezt a sok szünetet kivitelezni de még egy közmunkánál sem. Lassan 3 éve nézem itthon a négy falat és bár sosem hittem az ilyen civilizált betegségekben mint a depresszió, most elég keményen benne vagyok. Én már más városokban is keresgélek és külföldön is, mert ezt nem lehet tovább bírni. Sem a pénztelenséget sem a semmittevést hasznavehetetlenséget. Egyszerűen szégyellem magam! 2 válasz
7. | 2011-06-28 08:40:04 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Anya @ 2011-06-28 08:02:28 Én nem a közmunkát, mint magát a tevékenységet szégyellem, hanem azt, hogy a nagy..semmiért tanultam sok-sok éven keresztül, ráadásul úgy, hogy nálam butább, kevesebb végzettséggel rendelkező, és tényleg szellemileg is kevesebb embernek jobb munkahelye van (tisztelet a kivételnek!!), és semmit se tesz, vagy hanyag munkát végez, de mivel csókos ismerős, így biztos megélhetése van.... Ez már szégyen! A hátam mögött hallottam már olyanok kritikáját, hogy milyen gáz, hogy otthon vagyok, meg nicns munkám, holott egyesek nem a saját tudásukból kerültek bizonyos helyekre... Na, most mondjátok el nekem, hogy miben több egy rostis érettségivel rendelkező, vagy még érettségi nélküli, buta, beképzelt, hanyag munkaerő, aki a munkaideje fél napját pletyivel, meg kávéval, netezéssel tölti, mint egy műveltebb, több végzettséggel rendelkező, dolgozni akaró, és dolgozni tudó munkaerőnél? Akinek valóban a munka a fontos, és hogy jól teljesítsen???? Én ezeket nagyon szégyellem, sőt jobban magam, mert kénytelen vagyok elhinni, hogy mindenki jobb nálam, mert nekem nincs ismerősöm, aki tudna segíteni. Na ez már gáz, még erőm se lenne közmunkásként dolgozni, főleg azzal a tudattal, hogy bármikor összefuthatok olyan ismerőssel, aki ismer, tudja mit tanultam, azt jót röhög a hátam mögött.....
8. | 2011-06-28 08:40:58 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Anya @ 2011-06-28 08:02:28 Mellesleg miért nem jelentetted fel a munkáltatót, ha terhes voltál, és kirúgott??? Az Mt. tiltja! 1 válasz
9. | 2011-06-28 08:57:45 Link Válasz Anya (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-28 08:40:58 Nem, akkor jött az állam agymenése, hogy lehet terhes nőt kirúgni. Hidd el jelentettem a gyedre való jogosultságom miatt. De egyébként sem a terhesség lett az indok, hanem leépítés. De még úgy sem lehettem győztes, pedig tanulmányi szerződéssel én voltam ott az egyetlen ember akinek a cégnél megvolt a munkához a szakmája.
Igen tudom milyen érzés, amikor azzal szekálnak, hogy "miattad is kell többet fizetni" hisz én nem adok a közösbe semmit. És engem is el kell tartani, és aktív munkaképes vagyok, meg válogatok stb... Pedig nem, sőt! Egyetlen helyről nem kaptam visszajelzést, pedig én is elküldtem 456 önéletrajzot többféle variációban. Volt, ahol még a 8 elemit is letagadtam, vagy azt írtam folyamatban van az érettségi stb... Én nem kizárólag a szakmámban keresek, nekem bármi megfelelne! De hogy még takarítást sem találok?????