
Elismerést érdemlő pályák
Bensőséges, szép ünnep kerekedett a pedagógusdíjak átadásából még pénteken délelőtt a Városházán: az oktatási szféra kitüntetettjei Cserna Gábor polgármestertől vehették át elismeréseiket a közgyűlési teremben rendezett ünnepségen.
Szép szavakkalAz idei díjkiosztó ünnepségen folytatódott a hagyomány – három kategóriában díjazták a jeles szakmai munkát végző pedagógusokat: a kiváló oktató- és nevelőmunkát végző pedagógusok "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" Díjat, a kiemelkedő oktató-nevelő tevékenységet végző, illetve elősegítő pedagógusok, valamint az oktatási intézmények nem pedagógus dolgozói "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díjat, míg a nyugállományba vonuló pedagógusok "Pedagógus Életpályáért Emlékérem" elismerést vehettek át.
A város első embere – volt pedagógusként "testközelből" tapasztalva a szféra apró örömeit és nagy-nagy nehézségeit – bensőséges tónusú köszöntőjében köszönetet mondott minden díjazottnak, kiemelve a pedagógusi munka fontosságát. Mint monda, a sok kihívással járó, roppant nehéz és felelősségteljes munka gyümölcse a felnövekvő nemzedékben mutatkozik meg – a Dunaújvárosban idén díjazott személyiségekben közös, hogy mindannyian hivatástudattal dolgoztak, több éven, évtizeden keresztül nyújtottak kiemelkedő szakmai munkát és adtak diákok, növendékeinek ezreinek emberi példát.
Díjazottak hosszú soraMint a méltatások során elhangzott, a "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" Díj minden olyan pedagógusnak adományozható, aki Dunaújvárosban, több évtizede kiváló oktató-nevelő munkát végzett; a "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díj minden olyan pedagógusnak és oktatási intézmény nem pedagógus dolgozójának adományozható, aki Dunaújvárosban több évtizede kiemelkedően végezte, illetve segítette az oktató- nevelőmunkát; a "Pedagógus Életpályáért Emlékérem" minden olyan nyugállományba vonuló pedagógusnak adományozható, aki az oktató-nevelő munkában legalább 30 évet eredményesen tevékenykedett. A jelzett díjak értékét növeli, hogy adományozásuk száma erősen korlátozott, továbbá az is, hogy ugyanaz a személy az adott díjat csak egyszer kaphatja meg.

Több évtized kiemelkedő munkáját díjazták
A közgyűlés döntése nyomán Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett Kondor László, a Rudas középiskola igazgatója és Pocsai Mária, a Széchenyi gimnázium tanára, a "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díjat öten vehették át: Bedi Ildikó, Könyves Lászlóné, Tóta Zoltánné, Vass Józsefné és Vincze Erzsébet részesült a rangos elismerésben. Még többen, összesen tizennyolc pedagógus életpályáját ismerték el emlékéremmel – íme, a díjazottak listája: Ádám Sándor, Buzási János, Fülöp Ferenc, Füredi János, Gaálné Pásztorka Anna, Horváth Béla, Keszler Ágnes, Kósa Mihály, Könczöl Margit, Laufer Lajos, Nagy Istvánné, Oroszné Garami Zsuzsanna, Papp Jenő, Sárköziné Szumzer Erzsébet, Smuk Imréné, Szemere István, Urbán Lászlóné és Varga László kapta meg a több évtizedes kiemelkedő munkáért járó elismerést. A díjátadón Oroszné Garami Zsuzsanna, Szemere István és Urbán Lászlóné személyes okokból ugyan nem voltak jelen, helyettük aktuálisan intézményük igazgatója vette át az elismerést (a díjakhoz rendelt méltatásokat természetesen ezúttal is alkalmi mellékletként közli a DO).

Együtt az összes díjazott - katt a képre a nagyításért!
A ceremóniát követően Kiss András, az oktatási bizottság szintén pedagógus elnöke méltatta a díjazottakat, Apáczai Csere János nyomán kiemelve, hogy a kitüntetett kitűnő pedagógusok egész életüket, életcéljukat tették arra, hogy e kivételesen szép, nehéz pályán dolgozzanak – köszönet jár érte!
Kapcsolódó melléklet:
Pedagógusdíjak – 2010
Kapcsolódó gyűjtemény:
Dunaújváros oktatása
1. | 2011-06-13 16:27:41 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálunk!!!!!
2. | 2011-06-13 20:45:13 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok Mindenkinek! :) 1 válasz
3. | 2011-06-13 21:32:40 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-13 20:45:13 ott van az ANYUKÁM is
4. | 2011-06-13 21:46:32 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Minden Kollégámnak gratulálok.
Kérem ,hogy senki ne használja gúnyolódásra ezt az oldalt.
Akik itt voltak mindnyájan sok-sok évtizedig tanítottak ,s sokan még hosszú évekig fognak is.
Tanították az én gyermekeimet, s remélem fogják nemsokára az unokáimat is.
Hála Istennek, hogy kaptak ,kaphattak elismerést.
Élvezzék a jól megérdemelt pihenést.
Vas egészséget,mosollyal teli éveket kívánok! 1 válasz
5. | 2011-06-14 09:51:12 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok a Gárdonyis nevelőknek, volt iskolám a Rudas nevelőinek és a többi nevelőnek is! Ildi
6. | 2011-06-14 14:09:15 Link Válasz K.Ferdy (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-13 21:46:32 Semmiféle gúny nem volt a tegnap esti hozzászólásomba!!!Nem volt szándékomban megbántani SENKIT!De ezért vették le,mert egy kalap alá vettek az idióta gyerek véleményével?Miért?Ahogy akkor is most is ugyan az a véleményem,gratulálok MINDENKINEK!!!! 1 válasz
7. | 2011-06-14 15:05:04 Link Válasz ocaline válasz erre: K.Ferdy @ 2011-06-14 14:09:15 Szia!
Nem, azért vettük le, mert reagáltál egy más okból levett hozzászólásra, így a te beírásodnak az első része okafogyottá, és ami még nagyobb baj, az egész válaszod értelmetlenné/többértelművé vált.
Köszönjük az ismétlést - a lényeg most megjelent!
Üdv
Öcaline (DO)
8. | 2011-06-14 17:17:19 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Maximális gratuláció az összes díjazottnak! Aki ma ezt a szakmát jól csinálja, az minden elismerést megérdemel. Aki a szakmát tegnap csinálta jól, és ma jutalmazzák, -de ezt belátja, és átadja a stafétát a fiataloknak- az előtt szintén le a kalappal.
Aki egykor jó volt, ma már inkább karikatúrája önmagának -annak szóljon valaki, hogy mi a helyzet, Mégha díjazott is.
9. | 2011-06-14 19:57:31 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Vakahol - ismét mondom- túlzás egy ötvenezres városban huszonvalahány embert legkiválóbbnak tartani egy szakmán belül.
Van néhány kiváló minden évben. De hogy évente ennyien, ez vicc. 1 válasz
10. | 2011-06-14 21:23:51 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A komcsi időben meg a vörösök bérencei voltak a kiválóak.
Milyen kár,hogy aki kiváló pedagógus (csak) és nem tagja egyik elitnek sem,annak esélye sincs ,hogy egy plecsnit kapjon.
Olyan ez mint a Dorkota díszpolgársága.
1 válasz