2012. május 20. (vasárnap) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Iskola

2011. január 23. (vasárnap) 18:31

Széchenyi: két díj, három díjazott!

Németh László-díjat kapott Szuprics Tamás, a Széchenyi magyartanára, míg a gimnáziumból ketten érdemeltek Arany Katedra Emlékplakettet: Kapásné Gavlik Zsuzsanna és Takács László lett díjazott a magyar kultúra napján. Díjeső a DO-n.
Mosolyok a "titkos" ünnepség után (Fotó: Széchenyi gimnázium)
Mosolyok a "titkos" ünnepség után (Fotó: Széchenyi gimnázium)
Rangos elismerések egész sorát érdemelték a Széchenyi gimnázium tanárai a magyar kultúra napjára időzített díjátadók során, tájékoztatta honlapunkat Szücsné dr. Harkó Enikő, az intézmény igazgatóhelyettese. Szuprics Tamás, a gimnázium magyartanára Németh László-díjat, vagyis az oktatási miniszter által adományozható egyik legrangosabb szakmai elismerést vehette át több évtizedes kiemelkedő szakmai és pedagógiai tevékenységéért. Az elismerés azoknak a tanároknak jár, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek – az elismerés értékét növeli, hogy a díjban évente mindössze  tizenöt pedagógus részesülhet.
Több évtizedes kiemelkedő oktatási-nevelési tevékenységéért Arany Katedra Emlékplakett elismerésben részesült a gimnázium két tanára: Kapásné Gavlik Zsuzsanna angol- és Takács László informatikatanár. A díjazottak a tiszteletükre – titokban! – rendezett pénteki ünnepségen, Cserna Gábor polgármestertől vehették át a rangos elismerést.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2011-01-24 07:27:54 Link Válasz T. Erika (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok mind a három díjazottnak.

2. | 2011-01-24 07:32:05 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Kedves Kollégáim, szívből gratulálok!

3. | 2011-01-24 08:59:52 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szívből és ismeretlenül is gratulálok.Példa az kell ,az kell ennek a kis országnak de nagyon,nagyon sok

4. | 2011-01-24 09:40:32 Link Válasz Pásztor osztály 84-88 (nem regisztrált felhasználó) Szívből Gratulálunk Kedves egykori Tanárainknak s nagyon örülünk,hogy mi is részesei lehettünk azoknak a felejthetetlen óráknak!
Csontos,Matovics,Mantuano,Kardos,Mészáros,Plesz,Répási,Bognár s a többiek

5. | 2011-01-24 15:04:11 Link Válasz Sz. S. (nem regisztrált felhasználó) Őszinte szívvel gratulálok volt kollégáimnak. További sikereket, nagyon jó egészséget kívánok nektek és a tantestület minden tagjának. Büszke vagyok, hogy együtt dolgozhattam veletek.
Székelyi Sándor

6. | 2011-01-24 17:44:23 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szívből gratulálunk, megérdemeltétek...
Zsuzsi is nagyon örülne, büszke lenne Rátok (is). Trencséni család

7. | 2011-01-25 11:38:12 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szívből gratulálok mindhárom kedves tanáromnak, nagy öröm ez nekünk és ők igazán megérdemelték! Mindhárman biztos alapokat adtak át, amit a mai napig használok, ezért érdemes tanítani, úgy gondolom.
Dr. Bocsi Andrea

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Linkek

Széchenyi gimnázium a weben
hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Iváncsa központjában családi ház...

Iváncsa központjában családi ház...(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. tovább

Összes hirdetés: 2308 db

Apró

Könyvelés, adminisztráció

Szolgáltatás | Kínál

Könyvelés, adminisztráció

Összes hirdetés: 109 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar
Ildidekor
Design, dekoráció

Összes cég: 982 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum
DO mobil változatrssTwitterFacebookGoogle+

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.