
Könnyed, de nem könnyű
Nem is kezdődhetne jobban a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza idei éve, mint az Örkény Színház Bohémélet című vendégjátékával.
Parádés vendégségHenri Murger az 1840-es években cikksorozatot írt a párizsi bohémek életéről. A még fölfedezetlen művészek mindennapi túlélését és sajátos világát fanyar humorral leíró epizódokból előbb színdarab, aztán regény született – ami megihlette a színpadi szerzőket is; Puccini és Leoncavallo is írt belőle operát, az előbbi lett a sikeresebb, és ez alapján készült a Rent című musical is.
Az eredeti regényhez nyúlt vissza azonban Aki Kaurismäki finn filmrendező – Bohémélet címmel szívszorító történetet írt Marcelről, a kiadatlan íróról, Schaunard-ról, a sosem játszott zeneszerzőről és az albán bevándorló Rodolfóról, akit a galériások rendre az utcára penderítenek – festményeivel együtt. Történetében Rodolfo megtalálja a boldogságot Mimivel, ám a lány képtelen a művészek bizonytalan életét élni, ezért elhagyja őt. Később visszatér hozzá, de ekkorra a fiú már halálos beteg.

Életmódok, halálmódok
Kaurismäki iróniával teli szentimentalizmusa színezi újra az elnyűhetetlen Bohéméletet, s Jankó Szép Yvette fordításából Gáspár Ildikó színpadi változata nyomán Ascher Tamás rendezett parádés produkciót a darabból. Ráadásul az Örkény Színház társulatának remek szereposztásával: többek között Hámori Gabriella, Széles László, Debreczeny Csaba és Csuja Imre alakjainak tapsolhat a közönség a Bartók nézőterén.
Jeggyel is látható!Ráadásul kétszer is, hiszen a színházteremben január 10-én, hétfőn este a Bartók Bérlet, míg 11-én, kedden a Kodály Bérlet tulajdonosait várják az előadásra. És ezúttal nem csak őket: az intézménytől kapott tájékoztató szerint fontos információ, hogy a bérlettel nem rendelkező érdeklődőknek is van lehetőségük a jegyvásárlásra – így az "évindító" előadást ők is megnézhetik.
A Bohémélet mindkét játéknapjára kaphatók korlátozott számban belépők a Bartókban – vagyis minden érdeklődőt szeretettel várnak és látnak az emlékezetes színházi élményt ígérő vendégjátékra.
Kapcsolódó linkek:
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Örkény Színház
1. | 2012-04-26 13:57:53 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Julius,Yes maybe charming is not the best word. I was away this weneekd at my parents and was actually looking for a copy of my old dissertation and some more photos without any luck.I will try and get some photos together but in the mean time have a search on flickr there is also a group dedicated to his Architecture there .although it is a little sparse and seems not to have any of his earlier and better (in my opinion) buildings. Link is .