2012. május 20. (vasárnap) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kultúra

Dzsa Mozicentrum

2010. május 13. (csütörtök) 16:41

Bartók: évadzáró – premierrel!

Rendhagyó bemutatóval készül a Bartók Táncszínház: a társulat a Miss Amerika című operett zenés játékra fazonírozott adaptációját mutatja be – sok-sok tánccal, látványos körítéssel, pazar szereposztással. Premier pénteken!
nagyítás Szép játékban bíznak!
Szép játékban bíznak!
Fésűs Nelly cím- és Mikó István főszereplésével készül új, rendhagyó módon az évad végére időzített premierre a Bartók Kamaraszínház – a Miss Amerika című zenés játék kerül színre – már május 14-én, pénteken este!

Az újdonság ereje

Nagy kihívás és jelentős feladat, összegezte a premier előtti tájékoztatón Csere László rendező, mondván, bár a Miss Amerika Eisemann Mihály és Szilágyi László első operettjeként ért el hatalmas sikert a '20-as évek végén a Fővárosi Operettszínházban, igyekeztek a mai követelményeknek megfelelő "fazont adni" a játéknak. A darab ráadásul nem hagyományos operett, hanem tizenkét képből álló "utazásos" revüoperett, tele látványos motívummal, mozgalmas táncbetéttel – és nem utolsósorban remek karakterekkel, magyarázta a rendező:
– A címszerepet játszó Fésűs Nelly, valamint a főbb  alakokat formáló Bódi Barbara,  Kárpáti Levente, Török Tivadar, s végül, de közel sem utolsósorban a szerepek sokaságát vállaló Mikó István számára valóságos jutalomjáték lesz – ami ráadásul nehéz feladat elé állítja a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház tagjait is, hiszen prózai kihívásoknak is meg kell felelniük a táncosoknak. Reméljük, hogy szórakoztató, mozgalmas, könnyed, ám színvonalas produkció születik a színpadon! nagyítás Nagy kihívás a tánctagozatnak is!
Nagy kihívás a tánctagozatnak is!

Hasonló húrokat pengetett a tájékoztatón Móri Csaba is: a táncszínház oszlopos tagja Nieto Mercedes társaságában a játék koreográfiai munkájáért felel, s mint elmondta, az együttesnek is az újdonság varázsát és erejét jelenti a közreműködés zenés játékban:
– A társulat többsége a néptánc felől érkezett a táncszínházhoz, most ki kell próbálni magunkat ebben a látszatra könnyebb, de mégis jelentős feladatokkal bíró, nagyon mozgalmas, nagyon látványos, valóban minden közreműködőt próbára tevő műfajban, darabban. Nem könnyű, de nagyon bízunk benne, hogy a végeredmény elnyeri a közönség tetszését.
 
Játék, de komolyan
 
A Miss Amerika nem a bonyodalmas történetszövésével hódította meg a korabeli Pestet – sokkal inkább moözgalmas, látványos "csodavilágával" (és persze az akkori zseniális szereposztással – a "többszereplős" feladatot anno Kabos Gyula vállalta).
A történet szálai előbb New Yorkba vezetnek, majd egy luxushajó fedélzete után Nápoly, a Szahara, a mesés Isztambul és végül a Badacsony lesz a komikus félreértésekkel, átverésekkel zsúfolt cselekmény helyszíne. A bonyodalom a gyönyörű és extravagáns amerikai milliomoslány, Daisy körül szövődik - aki kitűnő humorral és eredeti ötletekkel kénytelen állni állja a férfiak ostromát; nem kérdés ugyanis, hogy mindenki az ő kezére - és persze vaskos bankszámlájára – pályázik.
nagyítás Ki kapja meg Miss Amerikát?
Ki kapja meg Miss Amerikát?
De nem operett az operett, pardon, nem zenés játék a zenés játék, ha nem tűnik fel benne az a motívum, amit az összes szerző egyként a nagybetűs "Valódi Szerelem" jelsorral illet. Daisy sem kerülheti el a sorsát – hiszen a legkitartóbb férfi hódításának nem lehet ellenállni.
A darab élő zenével – a Miss Amerika Jazz Band – ápolja a hagyományokat (a színháztörténet szorgos kutatói szerint ez volt az első olyan magyar nyelvű darab, amelynek zenéjében feltűntek a jazz elemei!), ráadásul azzal az egyáltalán nem titkolt szándékkal kerül színre, hogy nyári színházi estékre, fesztiválokra is meghívják, tulajdonképpen ez az évad végi bemutató magyarázata is. A Miss Amerikát a péntek esti premiert követően a Bartókban még kétszer (május 15-én, szombaton, valamint 19-én, jövő szerdán este láthatja a közönség a színházteremben), de persze az sem titok, hogy a közönség kedvező fogadtatása esetén a jövő évadban is repertoáron marad.
 

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Iváncsa központjában családi ház...

Iváncsa központjában családi ház...(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. tovább

Összes hirdetés: 2308 db

Apró

Könyvelés, adminisztráció

Szolgáltatás | Kínál

Könyvelés, adminisztráció

Összes hirdetés: 109 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar
Ildidekor
Design, dekoráció

Összes cég: 982 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum
DO mobil változatrssTwitterFacebookGoogle+

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.