2010. május 20. (csütörtök) 18:32
Bartók: búcsú – jegyjátékkal!

Ilúzióvesztettek, lecsúszottak
Utoljára láthatja a közönség a Bartók Kamaraszínház színháztermében Az ifjúság édes madara című színművét május 25-én, kedden – a "játékbúcsúztatóra" rendhagyó akcióval készül az intézmény és a DO.
Szép széria végén
Tennesse Williams amerikai drámaíró sikerdarabját Szurdi Miklós rendezésében, a kamaraszínház színészei mellett két meghívott vendég, Xantus Barbara és Hujber Ferenc főszereplésével mutatta be januárban a Bartók, s az évad vége egyben egy szép, éppen tíz sikeres nagyszínpadi előadásból álló széria befejezését is jelenti: Chance Wayne tragikus történetével jövő kedden este hét órától találkozhat utoljára ebben az előadásban a publikum.
A komor hangütésű, drámai erejű játék, a fülledt, érzelmes-indulatos színpadi művek mestere "életszagú" figurákat rajzolt a színpadra: Tennesse Williams alakjai most is illúzióvesztettek, lecsúszottak, makacs és kiégett öncsalók – nem könnyű, még kevésbé könnyed, de emlékezetes estét ígér Az ifjúság édes madara búcsúelőadása.
Játsszon jegyért!
Az emlékezetes előadást rendhagyó játékkal kívánja még vonzóbbá tenni a színházbarátok számára a Bartók: a DO-val közös akcióban ezúttal nem egy premierre vagy debütáló nagyszabásra, hanem a búcsúfellépésre nyerhetnek jegyet böngészőink. A szabály egyszerű és ismerős: megfejtőinknek az alábbi kvízkérdés helyes megfejtését vagy a helyes megfejtés betűjelét kell beküldeniük szerkesztőségi e-mail címünkre, nem mulasztva el a levél tárgyüzenetében feltüntetni az akció munkacímét: "Az ifjúság édes madara".

Nem könyű, még kevésbá könnyed - de emlékezetes
Van még egy jó hírünk, kétszer két tikett vár gazdára – két jegy boldog birtokosaként készülhet a kedd esti előadásra az, aki először küldi a helyes megfejtést, de kisorsolunk egy szerencsés nyertest azok közül is, akik május 25-én, azaz az előadás napján, kedden délelőtt 10 óráig postázzák a választ! (Kérjük megfejtőinket, a határidő óráiban kettőzött figyelemmel és izgalommal nyissák meg e-mail postafiókjukat – a nyertest természetesen ezúttal is elektronikus úton értesítjük!)

Komor hangütésű, drámai erejű játék (Fotók: Bartók Kamaraszínház - Mudra László felvételei)
Nincs más hátra, következzen a kérdés!
Melyik darab hozott Tennesse Williams számára közönségsikert, szakmai elismertséget és Pulitzer-díjat?
A. A vágy villamosa
B. Macska a forró bádogtetőn
C. A tetovált rózsa
A válaszokat természetesen mostantól várjuk – jó játékot és a búcsúfellépéshez szép színházi élményt kívánunk!
Iváncsa központjában családi ház...
(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház
ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. 
Összes hirdetés: 2308 db
Összes hirdetés: 109 db
|
ETD.hu - Energetikai Tanúsítás Dunaújváros
Egyéb szolgáltatás |
Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés |
Otthon Ingatlan- és Hiteliroda
Ingatlan |
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség |
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás |
Juhász Steel-Tech kft.
Építőipar |
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés |
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar |
Ildidekor
Design, dekoráció |
Összes cég: 982 db
1. | 2010-05-21 17:41:07 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Amilyen szép lett a DO (dicséret a webeseknek), olyan fájóan tartalmatlanná vált. Sport, sport és kulturális programajánlók. Afféle milesz? újság lett ebből az egykoron szebb napokat látott website-ból.