2009. május 24. (vasárnap) 17:52
Hiába jutott huszonhét találatig, mégis súlyos vereséget szenvedett Hódmezővásárhelyen a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata. Együttesünk végül 45-27 arányban maradt alul – ráadásul sajnos egy olyan meccsen, amelyen egy pillanatig sem volt esélye a szoros eredményre.
Hódmezővásárhely – Dunaferr NK 45-27 (20-13)
Dunaferr NK: Győri, Tamás 3, Slakta 5, Takács 6, Sári 6, Vadász, Erdősi. Csere: Gáspár 3, Berta 3, Felső 1. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
Az évad utolsó előtti mérkőzésére készült szombaton a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata, mely ezúttal Hódmezővásárhely otthonában lépett pályára – már az előzetesben megfogalmaztuk, meglehetősen kevés eséllyel.
Hamar eldől sajnos minden
Nem jól, mi több, katasztrofálisan kezdett együttesünk - támadásban és védekezésben sem tudott megálljt parancsolni a házigazdának a Dunaferr. A hazaiak sorozatban érték el góljaikat, miközben a mieink képtelenek voltak betalálni Abramovics kapujába, így alig tízpercnyi játékot követően már 8-0-ás vásárhelyi vezetésnek örülhettek a hazai drukkerek. A folytatásban ugyan valamelyest magára a csapat, sikerült is gyorsan öt gólt szereznie, ám közben a hazaiak is betaláltak, így továbbra is biztosan vezettek Lovászék (10-5).
A játékrész második felében már hiába igyekezett együttesünk, s hiába szerzett szép találatokat, védekezésben továbbra sem nagyon sikerült megtalálni az ellenszert a Hódmezővásárhely támadásaira, így az utolsó negyed órában ismét nagyobb hátrányba került csapatunk – a félidei szünetre hétgólos, 20-13-as állásnál vonulhattak a csapatok.
Gólzáporos vereség
A második felvonásban alig három percet kellett arra várni, hogy meglegyen a "tíz közte", s a folytatásban sem úgy alakult a mérkőzés, ahogyan azt titkon előzetesen reméltük. A hazaiak könnyedén gázoltak át a Dunaferr védelmén, amely továbbra is képtelen volt komoly ellenállás kifejtésére. Fokozatosan nőtt a különbség a két gárda között, így mikor a félidő derekához értünk már csak az volt a kérdés, hogy megússza-e a húszfás vereséget a Dunaferr (34-18).
Végül ezt sikerült elkerülni: az utolsó szakaszra a vásárhelyi gárda is a fiataljait vetette harcba, így a hajrában már egyenlő erők küzdelmét láthatták a meccsre kilátogató szurkolók. Hiába lőtt azonban kilenc találatot is együttesünk a véghajrában, a házigazdák tizenegyig jutottak, így végül 45-27 arányú vereséget szenvedett a Rapatyi-csapat – és a differencia sajnos a két gárda közti különbséget figyelve reálisnak tűnik.
1. | 2009-05-24 18:17:00 Link Válasz Őszintén, ennek mi értelme van? Arra várunk, hátha egy dunaferres szurkoló megnyeri az 5-ös lottót és abból épít egy csapatot? Semmi jövőkép nincs. Én azt hittem, ha már olyan nagy feneket kerítettek a bentmaradásért, akkor legalább fog valami történni. Agyhalott állapot....
2. | 2009-05-24 18:35:17 Link Válasz Imádom a Női kézilabdát de ennek nincs értleme igaza van az előttem írónak sajnos!A város nagy emberei nem fognak bele rakni pénzt nem érdeke a városnak a sport,mindenkinek csak a saját zsebre az érdeke..
3. | 2009-05-24 21:24:56 Link Válasz Igazatok van, tényleg a Pécs elleni meccs volt fontos, hogy 5-8 között maradjunk, mert különben most tuti kiestünk volna.
A tulajok azóta is lapítanak...
Tényleg kérdezem: ennek így mi értelme?
4. | 2009-05-24 23:23:04 Link Válasz Mindennek van értelme!Kiállnak a lányok, küzdenek becsülettel!
MOCSKOS VEZETŐSÉG!
5. | 2009-05-25 07:15:28 Link Válasz Miért a "vezetőség" a mocskos?
Az a mocskos, aki szerződés ellenére nem fizetett és nem fizet (ISD DUNAFERR azaz az ukránok).
Persze az is mocskos, aki a férfi kézilabda fennmaradásáért beáldozta a csajokat, pedig a fiúk is jövőre maximum a 8. helyen végzik.
6. | 2009-05-25 08:06:47 Link Válasz 1. láttad te azt a szerződésr?
2. a vezetőségnek a játékosokkal és az alkalmazottakkal szintén szerződése van, mégis az a gond, 2005. óta, hogy nem kapják meg rendesen a pénzüket.
3. a Vasmű eddig fizetett annyit (évi 180 millió), hogy abból félre is lehetett volna tenni (nem beszélve a többi, eddig létező szponzor támogatásáról)
Eddig sem a csapathoz került a pénz, ha ua. a "gazda", mint eddig, ki garantálná, hogy nem így lenne?? Ezért aztán nem a Dunaferren kellene kezdeni a számonkérést. (Nem mintha őket ártatlan bárányoknak tartanám.)
Próbálkozni lehet...De inkább ki kellene fizetni a "tavalyi" tartozásokat - a "tavalyi" pénzekből!!!
Egy biztos. Az idó sürget. Tenni kellene valamit. Jó lenne, ha az érintettek vitájának, huzakodásának nem a csapat látná kárát.
Tisztelettel kérek mindenkit!
7. | 2009-05-25 08:08:24 Link Válasz Gratulálok az "ifi"-knek a Vác elleni győzelemhez!
8. | 2009-05-25 10:03:06 Link Válasz A kérdés tényleg adott...jövőre lesz értelme indulni?! Ilyen csapattal aligha...Aranyos lányok ezek, csak még nem ebbe a bajnokságba valók.
9. | 2009-05-25 10:31:20 Link Válasz Ha meg beérnek ,hogy ebbe a bajnokságban legyenek valók, már nem itt lesznek, hanem más csapatnál.
10. | 2009-05-25 11:00:27 Link Válasz Csak röviden néhány tényadat.
Az NK-nak 2008-ban 180 millióra volt szerződése, amit maradéktalanul megkapott.
Az SE-nek 150 millióról szólt a kontraktus, amiből 120-at megkaptak 30-at a mai napig nem.
Mindkét csapatnak 4 éves szerződése volt, de 2009-re a két csapatnak együtt 130 milliót hagyott jóvá, amit egyenlő arányban akar(t) köztük szétosztani.
A csökkentést a csapatok vezetői a korábbi szerződésre hivatkozva elutasították, illetve erről további egyeztetéseket kívántak, kívánnak folytatni.
Mivel a szerződés szövegét rajtuk kívül senki nem látta, nem tudjuk, jogszerűen csökkentette- e a Dunaferr a reklámszerződéseket.
Sajnos van olyan érzésem, hogy igen. Ugyanis ismerek más irányú keretszerződéseket, amibe kivétel nélkül beleírták. hogy a keretösszeg teljes felhasználására nem vállalnak kifizetési garanciát.
Miért lenne ez másképp reklámszerződésekben?