
Mindent megpróbáltak!
Újabb nehéz csata várt ma a Dunaferr NK női kézilabdázóira, akik este hat órától a megyei rivális Fehérép ellen léptek pályára. Bár a mérkőzésnek finoman szólva sem a mieink voltak az esélyesei, Rapatyi Tamás együttese abban bízott, hogy meg tudja nehezíteni a több volt dunaújvárosi játékossal felálló fekete mezesek dolgát.
Más súlycsoport Ennek megfelelő elánnal kezdte is a mérkőzést együttesünk, mely kétszer is magához tudta ragadni a vezetést a meccs elején, ám hamar be kellett látnunk, hogy a fehérváriak más súlycsoportot képviselnek. Sári Barbara kiállítása alatt négy gólt is szereztek a Sótonyi-tanítványok, akik a folytatásban sem ismertek kegyelmet, s nagyon hamar eldöntötték a két bajnoki pont sorsát
(2-6). Ugyan a 11. percben még "csak" négy gól volt a két gárda közti különbség, azt ezt követő tíz percben csak hét fehérvári találat miatt szomorkodhattunk, a véghajrá előtt már csak a tisztes helytállásban reménykedhetett csapatunk
(5-15).
Mely a félidő utolsó szakaszában meg is próbált mindent azért, hogy valamelyest csökkentse hátrányát, ám hiába szerzett Tamás és Slakta is szép gólokat, a támadásban ellenállhatatlanul játszó fehérváriak rendre gólokkal feleltek a hazai próbálkozásokra, így az olykor szép hazai megoldások ellenére sem sikerült közelebb férkőzni a vendégekhez
(11-21).

Követő emberfogás!
Húsz a vége A második felvonást is erősen kezdték Vincze Melindáék, akik elsősorban Tilinger góljaival növelték tovább amúgy is magabiztos előnyüket, míg a hazai szurkolók azért is szomorkodhattak, hogy a Dunaferr fiataljainak kísérletei rendre elkerülték a kaput
(12-26). A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült, s bár egy-egy szép megoldást a mieink is be tudtak mutatni, ahogy telt-múlt az idő, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a mieink célja már csak az lehet, hogy elkerüljék a húszgólos vereséget
(17-33).
Az utolsó tíz percben a Fehérép még keményített egy kicsit védekezésén, s ez újra több hazai hibát szült, s mivel a látogatók továbbra sem álltak le a gólgyártással, végül mégis összejött a "húszas", ami a látottak alapján sajnos reális különbség a két gárda között
(19-39). A mieink erejéből ezúttal csak felvillanásokra futotta, ami nem is meglepő, ha figyelembe vesszük a két együttes játékoskeretét, valamint lehetőségeit. Együttesünkre a folytatásban még két mérkőzés vár: május 22-én, Hódmezővásárhelyen lépnek pályára Takács Fruzsináék, míg 30-án, a Nyíradony elleni hazai találkozóvar ér véget az idei bajnoki szezon.
1. | 2009-05-08 23:39:26 Link Válasz Ebbe mit lehet tisztes helytállásnak nevezni? Ezek a kislányok még az utánpótlásbajnokságba valók nem ide...ez csak a karrierjüknek árt.
2. | 2009-05-09 05:10:34 Link Válasz Mi a *oopsnak eroltetitek ilyen szinten?Ez csak a mult presztisenek art!!!!!!
3. | 2009-05-09 12:05:19 Link Válasz Ma 10 éve történt:
A Jégcsarnokban a Dunaferr megnyerte első meccsét a Krim ellen.
4. | 2009-05-09 20:07:06 Link Válasz Szimpatikus, aranyos ificsapat, de nem az elsőosztályú bajnokságba valók! Karikatúra, vicc az egész és nagyon szomorú az egész! Mikor lépnek le már a tulajdonosok, vezetők? Hiteltelenek, feleslegesek és számonkérhetetlenek!
5. | 2009-05-10 18:57:10 Link Válasz Értékelhetetlen sajnos! Ami értékelhető az a lányok hozzáállása. De félő hogy elfásulnak a végére. Már most is csak a támadásra koncentrálnak. Túl sok gólt kapnak. mi lesz jövőre, Valaki mondja már ki a végítéletet! Ezek a lányok megérdemlik hogy ne áltassák őket!
6. | 2009-05-10 23:10:14 Link Válasz Minden piros-fehér drukkernek ajánlóm:
Május 23. Hódmezővásárhely-Dunaferr NK
Mindenki tudja nem sima vendég győzelem lesz de útra fel
Red Alert Ultras Dunaújváros
7. | 2009-05-10 23:36:44 Link Válasz Elismerésem azoknak, akiknek lehetőségük van rá, na és vállalják a hosszú utat!
Nem a végítéletet kellene kimondani, hanem újraszervezni a csapatot. Aki erre nem képes, adja át a helyét azoknak, akik ezért hajlandóak tenni. Az adósságot lehetne rendezni abból, amit eddig több éven keresztül fizettek a szponzorok. Gondos gazda takarékoskodik nehezebb időkre...
Fizetésekre pl. biztos nem ment el a pénz...
Azt meg csak nem akarják a t.tulajok, hogy teljesen értékét veszítse a tulajdonuk?...
8. | 2009-05-10 23:38:33 Link Válasz Ha így folytatódik, a jelenlegi ügyesebb játékosok is elmennek. Bárhova, ahol fizetést, játéklehetőséget kapnak.
Lépni kellene!
9. | 2009-05-11 19:17:23 Link Válasz Lenne a kéziben jövő is, a fényes múlt mellett, ha azok, akiken múlik, úgy gondolnák:
"(1996) – Dunaújvárosba és Szegedre kerültek az aranyérmek
Az adidas Kézilabda Utánpótlás-bajnokság (U12 – 1996) korosztályának gyöngyösi országos döntője is bővelkedett izgalmakban. A leányok döntőjét a Dunaújvárosi Sportiskola és a Debreceni SC - Sportiskola csapatai játszották. A fiú aranyéremért a Szeged Tisza Volán SC és a Debreceni SC - Sportiskola mérkőzött...."
GRAT!!!
<a href="http://hawaii2.ithelpportal.com/kids2008/DesktopDefault.aspx?ann_mode=view&annid=2591&menuid=12060" target="_blank"> http://hawaii2.ithelpportal.com/kids2008/DesktopDefault.aspx ?ann_mode=view&annid=2591&menuid=12060</a>
10. | 2009-05-12 00:21:21 Link Válasz Még 2 meccs?:(