Városháza

Legyen nekik könnyű a föld! Több helyszínen, jobbára az "ismerős" politikai elkülönülés jegyében ünnepelték az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját és a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóját Dunaújvárosban – az első helyszín a temetőben lévő kopjafa volt.
   
    A hősök emlékezete
   
    A helyszínen az elmúlt évek hagyományait követve először a jobboldali szervezetek ünnepeltek – reggel kilenc órától a Fidesz, a MIÉP, a KDNP és a polgári körök szervezetei helyezték el az emlékezés koszorúit –, majd a hivatalos önkormányzati ünnepség első felvonására került sor. A Himnusz hangjai után verssel és főhajtással emlékeztek a résztvevők – az esős idő miatt ernyők alatt és meglehetősen kevesen – a XX. századi magyar történelem meghatározó eseményének hőseire, áldozataira. Nem az ünneprontás szándéka íratja velünk: a koszorúzáson (és a nap további ünnepi eseményein) nem vett részt dr. Kálmán András polgármester – a város koszorúját Pintér Attila alpolgármester és dr. Tóth István főjegyző kísérte az emlékhelyre –, továbbá hiányzott a programról (és a Városháza melletti forradalmi emlékműnél szervezett megemlékezésről is) az önkormányzat meghatározó erejét adó Fidesz helyi szervezete is. Apró, szomorú tények.
    A forradalmi emlékműnél a nemzeti himnusz után a Rosti iskola diákjai idézték fel "október tűzvirága" elementáris, fennkölt és tragédiába torkolló napjait (továbbra is ernyők alatt ünnepeltek a résztvevők), majd dr. Erdős Ferenc, a Fejér Megyei Levéltár igazgatója mondott emlékbeszédet a forradalom hősei tiszteletére:
    – 1956 a magyar nép hajnalcsillaga volt születésekor, eszméiben, tetteiben és céljaiban, s az maradt a szörnyű megtorlást követő évtizedekben is – így válhatott a köztársaság születésnapjává. Eszméitől, gondolataitól és tetteitől megújulhatunk, tanulsága máig hat: egyetlen párt, sem emelheti hazánkat a szabad, független és erős országok sorába – csak a magyarság egyesült ereje!
Az emlékezés méltósága A szónok részletesen felidézte a forradalom dunapentelei eseményeinek lefolyását is – mint kiemelte, a forradalom novemberi vérbe fojtása idején a vidéki Magyarország legnagyobb szabadságküzdelmeinek egyike volt a városban – a hősök és áldozatok emléke azonban örökké él, zárta főhajtással szónoklatát dr. Erdős Ferenc.
   
    "Csoda volt…"
   
    "Áldott légy, Budapest,/ gyászodban, megkínzatásodban, szivárgó sebeidben,/ mert csorgó véred lemossa földünk gyalázatát/ és halottaid nyomában biztos lábakkal indul a/ szabadság." – a koszorúzást követően a Városháza "C" szárnyában folytatódott az ünnepségsorozat: elsőként Kiss Attila, a Bartók Kamaraszínház színművésze tolmácsolta Ernesto Pinto Dal azokról, akiket a holnap megkoszorúz című versét.
    Majd az Accord Vonósnégyes rukkolt ki az elmúlt esztendők legnagyszerűbb ünnepi előadásával – a választott Kodály-darab (II. vonósnégyes) drámai felhangjaival, gyönyörű íveivel, biztonságos és bravúros, tökéletes előadásával az ünnep egyik csúcspontjává emelte a kvartett megszólalását.
    Garai János szavaival köszöntötte az ünneplőket Cserna Gábor humán alpolgármester, majd kifejtette – 1956 példátlan csodája volt a történelemnek:
    – Csoda volt születésében, tiszavirág-életében és halálában egyaránt – a forradalom lázas perceiben varázsütésre állt talpra a magyarság. 1956 őszén mindenki láthatta a szabadságot, ezernyi alakban jelent meg az utcákon, tereken, majd eltiprásakor hiába jeltelen sírba, arccal a föld felé, bokájára szögesdrótot tekerve temették – mégis feltámadt.
Accord Vonósnégyes - soha szebbet Nem véletlen, hogy a magyarok üzenete szíven találta a világot – és elsőként, drámai erővel leplezte le a kommunista rezsimet, mutatta meg igazi arcát: a szép szavak mögé bújó, állami színtű terrort.
   
    Gesztus, érték
   
    A fideszes politikus emlékbeszédében felidézte a "szabadság törékenységét", majd a felelősök számonkérésnek elmaradásának felemlítése után a tandíj, a vizitdíj ostorozásával aktuálpolitikai vizekre evezett – tudható volt, hogy a szerencsétlen mondatokra lesz szerencsétlen "válasz": egy szocialista önkormányzati képviselő kivonult a teremből –, ám az emlékbeszéd végén visszatért '56 üzenetéhez: a forradalom áldozatai és hősei köztünk vannak, az elhunyt hősökre is emlékezhetünk, mondta Cserna Gábor.
    S lőn: a "Dunaújvárosért" Díj idei – posztumusz – kitüntetettje a közgyűlési döntés értelmében a forradalmi Dunapentele egyik főszereplője, a helyi események hiteles feltárásnak elszánt, "kemény és megalkuvásmentes" kutatója, Zecher János lett. Az elismerést a család jelenlévő tagjai nevében lánya, Fábián Jenőné vette át könnyek között – majd az ünnepséget követő pohárköszöntőn köszönetképpen elmondta: mivel édesapja a múlt feltárásnak szentelte életének utolsó évtizedeit, ezért a díjjal járó összeget a helyi múzeum támogatására fordítják.
    Akár el is felejthetnénk az ünnep keserű, helyenként méltatlan pillanatait – ím, a bizonyíték: léteznek nemes, fennkölt és a forradalom emlékéhez méltó gesztusok is.