2012. május 20. (vasárnap) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kultúra

Dzsa Mozicentrum

2007. október 26. (péntek) 08:51

KMI: Város - központ nélkül

Dunaújváros Online Hírek
Merész tervek és rendhagyó kísérletek terepe lesz mától a Kortárs Művészeti Intézet: egészen november 23-ig láthatja a közönség a délután nyíló Város központ nélkül című tárlatot. Rehabilitáció a DO-n.
Egy terv - Weiner Tibor <br>városközpont-víziója 1962-ből
Egy terv - Weiner Tibor <br>városközpont-víziója 1962-ből
Ismét merész feladatot tűztek maguk elé a KMI dolgozói: ezúttal városunk központjára – illetve: a központ(ok) lehetséges helyeire – vetették vigyázó szemüket: az eredmény a Város központ nélkül című rendhagyó kiállítás lesz. Amely szándéka szerint megmutatja: másképp is lehet, lehetne. (A KMI berkein belül nem újkeletű a probléma taglalása - a korábbi művészeti vezető, Szoboszlai János művészettörténész az elsőként a Műértő hasábjaink, majd a DO-n is megjelent, A vas és művészetek városa című összegzésben is foglalkozik a kérdéssel - a szerk.)
    A DO-hoz eljuttatott tájékoztató szerint nem egészen önálló az elgondolás: az intézmény a városi vezetés által tervezett városközpont-rehabilitáció kapcsán kezdeményezte a most bemutatandó anyagok elkészülését. (Egy kis várostörténet: amikor városunk megépült a korábbi Dunapentele mellé, a "központ" rendeltetése természetesen multifunkcionális volt: egyszerre szeretett volna közigazgatási, kulturális és reprezentációs bázissá válni – és bár számost terv készült eme ötlet megvalósítására, egyik sem született meg teljes egészében.)
    A kiállításnak több célkitűzése is van, derül ki a már említett tájékoztatóból: egyrészt más városok példáin szeretnék a kiállító művészek inspirációi és megoldásai nyomán bemutatni és közösen megvitatni hasonló jelenségeket, másfelől szeretnék megfogalmazni a "hiányzó közkép" lehetséges jelentéseit. (A kiállító művészek: Vahram Aghasyan, bankleer, Laura Horelli, Interkulturális Tájékozódó, Anu Pennanen, STEALTH Unlimited.) A kiállítás anyagá Dr. N. Kovács Tímea kultúrantroplógus, a Lipcsei Egyetem munkatársa ajánlja a vendégek figyelmébe a hat órakor kezdődő megynitón.
    Mindezek mellett még egy – ha tetszik, kultúrafeletti – feladatot is vállal az intézet: szeretnék felkutatni és bemutatni azokat a helyi energiákat, műhelyeket, bázisokat és terveket, amelyek képesek (lehetnek) megalkotni városunk központját. A tárlattal november 23-ig várják a vendégeket.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Cikkek

A vas és művészetek városa
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Iváncsa központjában családi ház...

Iváncsa központjában családi ház...(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. tovább

Összes hirdetés: 2308 db

Apró

Könyvelés, adminisztráció

Szolgáltatás | Kínál

Könyvelés, adminisztráció

Összes hirdetés: 109 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar
Ildidekor
Design, dekoráció

Összes cég: 982 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum
DO mobil változatrssTwitterFacebookGoogle+

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.